Oldal kiválasztása
Rólunk

A Grino Kft. 2011-ben jött létre és működik Bács-Kiskun megyében, a Kiskőrösi járásban akasztói székhellyel és telephellyel. A 100%-ban magyar vállalkozás tulajdonosa két magánszemély. Az éves átlagos állandó dolgozói létszám 16 fő.  A vállalkozás névválasztásának oka egyúttal a cég mottója is: Growing Innovation, hiszen a cég azzal a céllal jött létre, hogy elsősorban az évszázados zöldség- és gyümölcstermesztési hagyományokra, tapasztalatokra és jó gyakorlatokra, valamint az itt élő szakemberek által felhalmozott tudásra alapozva, az új technológiákra és az innovációra nyitottan a vállalkozás egyik pillére szerint mezőgazdasági termelést és szolgáltatást végezzen, a másik pillér szerint pedig a mezőgazdasághoz kapcsolódó agrár-innovációs kutatásokat és fejlesztéseket végezze el a legmagasabb színvonalon.

A vállalkozás kiemelt célja a kutatási és fejlesztési eredmények felhasználása az iparszerű termelésben, csomagolásban, valamint a kereskedelmi előkészítésben. A cél költséghatékony és az elérhető legmagasabb hozzáadott értékkel  rendelkező termékek megtermelése majd feldolgozása, és ezen termékek hazai és az export-piacokon való értékesítése. E fontos pilléreken nyugvó feladatok megvalósítása során a Grino Kft. közreműködik fajtanemesítéssel foglalkozó vetőmag előállító cégek kutatásaiban, közreműködik a válogató- és a csomagológépek fejlesztésével foglalkozó gyártó-üzemek fejlesztéseiben, emellett saját kutatásokat is végez többek között a zöldségek és gyümölcsök beltartalmára, növényvédelemmel összefüggő jellemzőire, tárolási módszereinek hatékonyságára, valamint fajták összehasonlító elemzésére vonatkozóan. Emellett vizsgálja a növények palántázási időpontja, az alkalmazott növényvédelmi módszerei és felhasznált növényvédőszerek, a betakarítás időpontja, a post-harvest módszerek alkalmazása és alkalmassága, valamint a tárolási és feldolgozási körülmények alapján meghatározott tulajdonságai közötti különbségeket és összefüggéseket, amelyekből létrejött adatbázisok fontos alapját képezik a további kutatásoknak. A fejlesztési tevékenység kiterjed a tisztító-, válogató-, mérő- és csomagoló berendezések hatékonyságának javítására, új módszerek implementálására, kísérleti módszerek kipróbálására üzemi körülmények között, illetve a fejlesztőkkel való szoros együttműködésre és részükre a berendezések biztosítására.

A megtermelt majd feldolgozott termékek a cég kereskedelmi partnerei révén jelenleg Németország, Svájc, Ausztria, Svédország, Norvégia, Finnország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia legnagyobb üzletláncaiban kaphatóak, emellett több termék a magyarországi élelmiszerláncokban is kapható. Fontosnak tartjuk, hogy a termelés és feldolgozás mellett nagy hangsúlyt kapjon a kutatás és a fejlesztés is, hiszen az így létrejött és alkalmazott innovációk révén tudja a cég megtartani meglévő piacait, és teremteni újakat például a Keleti Nyitás stratégiai program eredményeit és lehetőségeit kihasználva. A stabil piac megteremtésében és megtartásában rejlik eredményességünk egyik fontos kulcsa, ez biztosítja a folyamatos fejlesztések költség-fedezetét, és a vállalkozás ezzel tud kiemelkedni hazai és környező országbeli versenytársai közül. Próbálunk nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy az új lehetőségeket megragadva, a meglévő üzleti és ezekhez kapcsolódó emberi kapcsolatokon keresztül nyugat-európai színvonalú termelői bázissal, gépekkel, berendezésekkel rendelkezzünk, valamint hogy árbevételünk egy jelentős részét a kutatásokra és fejlesztésekre fordítsuk.

Tulajdonosaink meggyőződése, hogy a hatékonyan és környezetkímélő módszerekkel megtermelt, kiváló minőségű mezőgazdasági alapanyagok, a folyamatosan fejlesztett feldolgozási technológia és a higiénikus, esztétikus csomagolás csak akkor lehet valóban hatékony és pénzügyileg is fenntartható, ha a cég folyamatosan kutatja az új technológiákat, és lehetőség szerinti mielőbb ipari alkalmazásra is alkalmassá teszi azokat, amelyhez azonban elengedhetetlen a saját kutatói- fejlesztői kapacitás mind a humánerőforrás, mind az eszköz oldalon. Rendelkezünk a helyes mezőgazdasági gyakorlatot (Good Agricultural Practice, G.A.P.), nemzetközi mezőgazdasági szabványokat és eljárásokat biztosító GlobalG.A.P. minősítéssel. A betakarítást követően modern, minden mai higiéniai és technológiai követelménynek megfelelő csomagolóüzemben és hűtőházban kerül sor a zöldség-gyümölcs válogatására, feldolgozására, csomagolására, az ULO tárolási technológiát alkalmazó hűtőkamrákban hosszabb időre is lehetséges a minőségi termékek megőrzésre.

 

A Grino Kft. által megtermelt és a feldolgozott termékek ily módon sok százezer emberhez jutnak el, ezért a cég elkötelezett a biztonságos és kiváló minőségű élelmiszer előállítása és kereskedelme iránt. A Grino Kft. által termelt áruk csomagolását és kereskedelmét ellátó hűtőház és a csomagolóüzem ezért az élelmiszerbiztonságot és a gyártók minőségi színvonalának egységes ellenőrzését szolgáló IFS (International Food Standard) minősítéssel rendelkezik, melynek keretében vonalkódos nyomon követési rendszer működik, mely biztosítja a termőhelytől az áruházlánc polcáig a teljes nyomon követhetőséget.

A Grino Kft. zöldség- és gyümölcs-termesztési üzletágának pillérét a spárga és a paprika termelés jelenti, ezen felül jelentős mennyiségben termel szintén az export piacokat megcélozva almát, dinnyét, cseresznyét, meggyet és szilvát, valamint a prémium termékpiacot megcélozva homoktövist, málnát, szamócát, húsos somot és áfonyát. Nagy előnyt jelent, hogy a Grino Kft. ökológiai növénytermesztést folytat, azaz a fóliaházakban, fóliasátrakban kizárólag ellenőrzött biológiai növényvédelmet alkalmaz. Ültetvényei megvédésének érdekében jégháló rendszeres tám berendezés került telepítésre a gyümölcsösök fölé, melynek jégvédő és árnyékoló hatásait kihasználva a versenytársaknál jóval nagyobb arányban tud a vállalkozás kiváló ízű és megjelenésű, első osztályú gyümölcsöt termeszteni.Munkatársaink különös nyitottsággal rendelkeznek az új technológiák iránt, a vállalkozás személyzeti politikájának meghatározó eleme az újdonságokra nyitott, fiatal és képzett munkaerő alkalmazása.